A monostor földrajzi fekvése és tekintélye folytán a prépostság már az alapítást követő évtizedektől kezdve részt vett a közhitelű írásbeliség gyakorlásában. Az 1231-ben hozott törvény értelmében hiteleshely lett. Első ismert oklevélkiadványa 1247-ből való. 1393-ban a konvent, a Nagy Lajos király által 1360 körül elvett hiteleshelyi jogot Zsigmond királytól visszakapta és a régi helyett új pecsétet kapott. 1395-1490 között folyamatosan végzett hiteleshelyi tevékenységet, elsősorban Sopron vármegye területén. Működésének nyomai azonban szórványosan Vas, Győr, Veszprém, Pozsony és Zala vármegyék területén is megtalálhatók. Később a politikai események és a háborús pusztítások ezt a munkát megnehezítették. A török először 1529-ben, majd 1594-ben másodszor is feldúlta Csornát s ekkor a levéltárat is súlyos veszteség érte. 1594-1656 között a hiteleshelyi munka szünetelt. 1656-ban újra megindult, majd az 1787-1810 közötti szünet után tovább folytatódott 1874-ig, amikor munkáját állami hivatalok vették át. Protocollumai 1535-től kezdve maradtak fenn 40 kötetben. Ezek összesen kb. 12.000 hiteleshelyi kiadványt tartalmaznak.

Kutatási idő: előzetes egyeztetés szerint 

Cím: Csornai Premontrei Apátság, 9300 Csorna, Soproni út 65.

Telefon: +36 96/261-518 mellék száma: 103 

Fax: +36 96/593-516

Csornai Premontrei Apátság

9300 Csorna, Soproni út 65.

Tel.: +36 96/261-518

Email: premontrei @ gmail. com

Szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium

9700 Szombathely, Széchenyi u. 2.

Tel.: +36 94/333-700

Mobil: +36 30/414-6202

Email: gimnazium @ szent-norbert.hu     Honlap: www.szent-norbert.hu